A Mac vs. Windows, vagy mondhatnám az iOS vs. Android jegyében kialakult oprendszer háborút is, korunk egyik legnagyobb konfliktus forrása, hiszen már-már vallási fanatikusokhoz hasonlóan, hit hű harcosai vannak mind a két tábornak. Noha ez a bejegyzés sem fogja megváltani a világot és főleg nem megválaszolni azt a kérdést, hogy akkor most melyiket válaszd, inkább csak körül járom egy elég speciális szemszögből ezt az igen kényes témát.
Milyen operációs rendszert válasszak látássérültként, ha zenélni szeretnék?
Manapság elmondható, hogy bármelyik rendszert is válaszd a címben taglaltak közül, mindennapi használatra tökéletes társad lesz majd. Legyen szó munkáról, multimédiás tevékenységekről, de még talán játékra is jó lehet mind a kettő, a mac is elég szépen fejlődik e tekintetben.
A kedves olvasó persze felkaphatja a fejét, hogy jó, de mi van az ingyenes alternatívákkal? Véleményem szerint az idén krisztusi korba lépő Linux is tökéletes átlag felhasználó számára, akár idősebb hozzátartozónak, plusz régebbi gépeket is simán megtudunk vele menteni. Sőt, még átlag irodai munkára is befogható, informatikusok számára pedig kedvelt és mellőzhetetlen platform. Viszont komoly kreatív munkára már nem használható és pont. Nyilván lehet órákig szüttyögni, hogy megfelelő alternatívákat találjunk azon szoftverek helyett, amit mindenki más használ, de kérdés, hogy megéri ez nekünk? Az akadálymentességről, ami a jelen bejegyzésünk fő szempontja meg egyenesen nincs mit mondani. Itthon elég elenyésző azon felhasználók száma, akik a Linuxot választották és használják aktívan, mert, hogy az összes eddig az akadálymentesítésre törekvő projekt itthon és külföldön is elég hamar elhalt, vagy beszántották a kevés érdeklődő miatt, szóval lépjünk is tovább.
Térjünk is vissza a Mac és Windows pároshoz. A fő különbség, hogy a windows egy nyitott, kellemesen paraméterezhető rendszer, ezzel szemben a Mac egy zártabb, kötöttebb megoldást kínáló platform. A windows esetében egy 2-3 éve nem frissített alkalmazást is feltudunk telepíteni, a Mac esetében már jelentkezhetnek kompatibilitási problémák. Sőt, van, hogy egy a netről letöltött alkalmazást, biztonsági okokból fel sem tudunk telepíteni, maximum trükközve. Noha ez a rendszer egy nagy előnye is egyben, hogy biztonságos.
A nagyobb fejlesztő cégek is kifejezetten lassan haladnak az Apple rendszerén a frissítésekkel, van, hogy hónapokig is eltart ameddig egy szoftver megfelelően működik majd. Szóval, ha a kreatív munkád a fő tevékenységed, vagy csak tervezed, hogy az lesz, akkor ne siess a legújabb rendszer verzióért az Apple szervereire. Havonta, vagy két havonta érkező apróbb, biztonsági javítások gond nélkül telepíthetőek, de az általában októberben érkező éves nagy updatek esetében érdemes kivárni és az általunk használt programok gyártói oldalait folyamatosan nézegetni, hogy frissültek-e már és kompatibilisek-e az új rendszer verzióval.
A Windows ezzel szemben megengedőbb. Van, hogy egy évekkel ez előtt megírt, de nem frissített program is gond nélkül fut. Bár remélem nem kell taglalnom, hogy azért ez jár némi biztonsági kockázattal, szóval csak óvatosan. Viszont az tuti, hogy egy éves frissítés után nem fognak lehalni az általunk használt szoftverek, például Windows 11 esetén a 23.2-ről a 24.2-re, vagy legyen bármi az épp aktuális verziószám, frissítve nem, vagy csak nagyon kevés esetben fogunk majd hibát tapasztalni.
A legerősebb része a Mac-nek a mi szempontunkból mégis a hang, az audió eszközök kezelése, melyet az erre megírt keretrendszer, a Core Audio végez. Ez lehetővé teszi, hogy minimális késéssel vissza halljuk az általunk végzett műveletet, legyen az akár egy leütött hang a midi billentyűzetünkön, vagy csak felvétel közben a saját hangunk monitorozása, Előnye még, hogy a legtöbb hangkártya képes már csatlakoztatást követően működni, bármilyen illesztő telepítése nélkül. Noha nem ússzuk meg, hogy a gyártó saját megoldásait is alkalmazzuk, nálam az Audient hangkártyám esetében az ID Mixert muszáj volt installálnom, Nélküle ugyanis nincs direct monitoring, sem routing és még számos szolgáltatását a hangkártyának nem tudtam volna kihasználni, de a mixer szoftver nélkül is eltudtam érni, hogy minimális késleltetéssel ugyan, de vissza halljam magam, tehát a szoftveres monitorozás egész használható volt.
A Windows WDM kernel audio komponense már kevésbé van ennyire jól optimalizálva. Az audiót egy sokatlagos folyamatként kezeli, tehát minden mást előrébb sorol, ezért van, hogy csak nagy késleltetés árán halljuk vissza magunkat szoftveres monitorozás esetén, vagy egy hang leütését követően később kapunk visszajelzést kedvenc dawunkban.
A hangkártyáknak már egy elég nagy százaléka driver telepítése nélkül is működik natívan, ez persze nem azt jelenti, hogy stabilan és kis késleltetéssel, ahogy a Mac esetén, de tény, felismeri az operációs rendszer. A gyártók ezért külön szoftvert írnak, hogy megkerüljék a Windows beépített megoldását. Erre szolgál az ASIO (Audio Stream Input Output), amit a Steinberg fejlesztett és minden gyártó bőszen használja is. Ez lehetővé teszi, hogy a Windows megoldását megkerülve a hangkártya és a szoftver közötti kommunikációs idő lecsökkenjen, szinte azonnal megtörténjen. Nyilván a motorháztető alatt ez egy kicsit bonyolultabb, de átlag felhasználóként nekünk elég ennyit tudni.
A rendszerek közötti különbségeket én nem is vitatnám tovább, a New Zound Studio podcast-ben ezt nálam sokkal jobban kifejtették már.
Remélhetőleg mostmár mindenki tisztában van a két rendszer közötti általános különbségekkel, de nézzük is, mire számíthattok, ha az akadálymentesítést vesszük górcső alá, azon belül is a zenei felhasználást.
Kezdjük is a mac-kel, mert, hogy itt vannak ám érdekességek. Először is az ipari sztenderdnek számító, bár általam nem igazán kedvelt Protools is csak az Apple rendszerén hozzáférhető képernyőolvasóval. Noha ígérték a Windows támogatást is, de azt szerintem már temethetjük, évek óta nincs fejlemény. A másik igazán nagy fegyvertény az Apple saját fejlesztésű digital audio workstation-je, a Logic. A maga közel 200$-os árával az egyik legolcsóbb ilyen jellegű szoftver a piacon, legalább is, ha azt nézzük, hogy mit kapunk mellé, így ár/érték arányban valóban a legjobb és legkedvezőbb befektetés, amit egy első bálozó választhat. Vannak olcsóbb szereplők is, de melléjük nem jár semmi, itt viszont hangszerek, loopok, kiváló minőségű gyári effektek mind-mind tartozékai már alapból a Logic-nak.
Ugyan ma már számos effekt és hangszer plugin akadálymentes, de van, ahol még szükség van némi trükközésre, egyéb kiegészítőre, hogy teljesen hozzáférhető legyen látássérültek számára is. Ehhez a Windows-on elérhető képernyőolvasó szoftverek igen nagy szabadságot biztosítanak, hiszen a szükséges tudás birtokában, kiegészítőket, scripteket írhatnak hozzájuk a felhasználók. A Mac-en csak a gyári kisegítő szoftverek állnak a rendelkezésünkre. Nincs harmadik fél által írt szoftver, ami nagyobb teret biztosítana a fejlesztőknek. A Voiceover pedig nem bővíthető olyan könnyen. Bár a beállításokban engedélyezhető az úgynevezett „apple script használatával történő vezérlés”, de ezt ne keverjük össze a Microsoft rendszerén futó Non visual Desktop Acces és a Jaws for windows szoftverek bővíthetőségével, ugyanis utóbbi programokhoz számos olyan kiegészítőt írtak már lelkes felhasználók, ami sokkal jobbá tette az adott kisegítő lehetőséget, tovább bővítette annak funkcionalitását. Az ingyenesen letölthető NVDA számos addont kapott már a közösségtől, amik hozzáférhetővé tettek, addig nem, vagy alig használható plugineket.
Az Apple scritpek ugyan lehetővé teszik, hogy az operációs rendszer különböző folyamataihoz automatizációkat írjanak a fejlesztők, ez által a képernyőolvasó szoftverhez is, pl az egyébként is nehézkes ablak kezelést könnyebbé tegyék. Van néhány kiegészítő, ilyen a VOCR, ami használja az Apple script-et.
Mac alatt a kontakt még részlegesen sem használható a Native instruments billentyűzete nélkül, Windows-on ezzel szemben készültek különböző kiegészítők, amikkel, ha nem is teljes körűen, de valamennyire hozzáférhető NVDA és Jaws képernyőolvasókkal is a felület. Persze említhetném még a Steven Slate pluginjét is, amihez szintén akad kiegészítő, vagy ott a Melodyne, bár itt nem szeretnék nagy kinyilatkoztatásokba bocsátkozni, mert egy időre az 5-ös verziónál elakadtak a kiegészítőt fejlesztő srácok, nem volt egyszerű lekövetni az életbe lépett változásokat, amit a felhasználói felület tekintetében eszközöltek a Melodyne esetén. Hogy azóta sikerült-e újra használhatóvá varázsolni? Nem tudom, mert nem követtem a projektet aktívan, a fejlesztés megkezdődött és kiadásra került egy előzetes a kiegészítőből, legutóbbi információim szerint.
Tehát látszik, hogy a képernyőolvasó szoftverek Windows alatt jobban bővíthetőek.
Oké, de mi a helyzet a pluginek használhatóságával kiegészítő alkalmazása nélkül?
Itt már vegyes az összkép, ugyanis a REFX Nexus felülete sokkal jobban kezelhető Voiceover-rel, egy kevésbé haladó szinten lévő felhasználó, aki az általa használt képernyőolvasó funkcióival annyira nincs tisztában is telepítés után azonnal tudja használni a plugint. Noha ez nem tudom, hogy a Nexus fejlesztőinek a hibája-e, vagy az általuk és még számos plugin által használt Juce felület sajátja, de NVDA esetén mindenképp alkalmazni kell elem navigációt a kategóriák, expansion-ök, presetek neveinek megtekintéséhez, valamint a billentyűzet navigáció engedélyezése nélkül nem is lehet elérni a presetekhez tartozó paramétereket, de, hogy hozzáférjünk az említett opcióhoz is szintén elem navigációhoz kell folyamodnunk. Mac-en ezzel szemben minden probléma nélkül hozzáférünk az összes funkcióhoz, anélkül, hogy engedélyeztük volna a billentyűzettel történő teljes hozzáférést.
A Universal audio és az Izotope egyes pluginjei is hasonló anomáliával küzdenek, azaz Mac alatt sokkal jobban elérhetőek, jóval több paraméter válik hozzáférhetővé.
Látni kell, hogy ez egy összetett dolog, még a Mac alatt futó Voiceover egyes plugineket jobban kezel, mint Windows-os társai, addig kevésbé paraméterezhető, tuningolható kiegészítőkkel, sokkal zártabb. A két képernyőolvasó teljesen más elven működik, a Voiceover az NVDA elem áttekintéséhez hasonlóan kezeli a képernyő tartalmát. Saját fókuszpontja van, nem a szabványos rendszer szintű kurzort veszi alapul, ezért néhány szoftver könnyebben kezelhető, a user interface egyes elemei elérhetőbbek, megkockáztatom, hogy fejlesztőként talán a Mac esetében jobban van vezetve a fejlesztő, több segédanyag áll a rendelkezésére az akadálymentesítéshez. Még az NVDA és a Jaws nagy mértékben támaszkodik a szabványos, windows-ban elérhető billentyűzettel történő navigációra, ezért sokkal jobban oda kell figyelnie a fejlesztőknek, hogy a grafikus felület, billentyűzettel is bejárható legyen.
Viszont mindenre van alternatíva. Nem pótolhatatlan a Melodyne, ha amúgy is Native Instruments keyboard-ot használsz, akkor szinte fölösleges is a Kontakt miatti aggodalom, ha pedig a Reapert választottad fő dawként, úgy nem kell bánkódj amiatt, hogy kevésbé jól kezelhetőek az UA pluginjei, mert az NVDA OCR megoldása jobb, illetve az Osara parameter list segítségével szinte minden fontosabb csúszkához és kapcsolóhoz hozzáférsz majd.
Így a végére kellene valamiféle verdikt, hogy teljes legyen a kép, vagy legalább is, hogy te, kedves olvasó meg tudj hozni egy igen is fontos döntést, hiszen nem sokára ki kell válaszd azt az operációs rendszert, ami ezen túl a te játszótered, munkaállomásod lesz.
És bárcsak tudnék ebben segíteni. A helyzet az, hogy leírhatnám, hogy én melyiket preferálom és miért, de úgy ez a bejegyzés elveszítené az objektivitását, a saját ellenérzéseim pedig egyik gyártó terméke iránt sem szeretném most bevonni ebbe az írásba. Később lehet, hogy kitérek arra is, hogy én miért szeretem jobban a Windows-t, de ez már teljesen szubjektív.
